
TRAPÉZON TÜLLBEN primadonnák zenés játéka – írta: Göttinger Pál
április 25 @ 19:00 - 20:40
3900Ft
Színházi mese a régi Nemzeti Színház hőskorából könnyekkel, operákkal, operettekkel, sanzonokkal – és persze sok nevetéssel.
A századforduló táján már igazi csillagnak számítottak a színésznők – annak ellenére, hogy még mindig cipelniük kellett a korábbi időkből rajtuk ragadt előítéleteket. Történeteikből kibomlanak a csillogás, a siker, a társasági élet, az áradó muzsika, a színház varázslatának színei – és mögöttük a sokszor könyörtelen, minden nap bukással fenyegető, szüntelenül csúcsteljesítményekre kényszerítő életforma küzdelmei.
A közönség, amely a magasba emeli őket, mélybe zuhanásukat éppoly szívesen nézné végig, ráadásul sokuknak anyaként és feleségként is helyt kell állnia, feloldva a kor társadalmi elvárásai és a közönség követelőző figyelme közötti, szinte kibékíthetetlen ellentéteket. És közben kezdeni kellett valamit a körülöttük keringő férfivel, akiről sosem lehetett tudni, hogy függésben tartja-e őket, vagy épp ellenkezőleg: élősködik rajtuk…
Olyan nőknek állítunk emléket ezzel az előadással, akik képesek voltak helytállásukkal, fáradhatatlan elhivatottságukkal bizonyítani, hogy mindez lehetséges – utat törve ezzel olyan későbbi nagy színésznőknek, akiknek azóta is csodájára jár a világ, és akiket ma is tisztelünk.
Ennek az előadásnak Bordás Barbara és Kékkovács Mara a főszereplői, maguk is primadonnák és édesanyák. Személyes vallomásaik vegyülnek a régi nagyok gondos kutatómunkával feltárt emlékeivel, ebből hozva létre egy szívmelengető történetet szerelemről és magányról, színházról és anyaságról, konokságról és lemondásról.
SZEREPOSZTÁS Sáskáné Korona Boglárka: Kékkovács Mara I Sipos Ilka: Bordás Barbara I Csigaházy: Józan László
ZONGORÁN KÖZREMŰKÖDIK Szekeres László
RENDEZTE Őze Áron
Az Art-Színtér és az Artist Center Agency koprodukciója.
Az előadás hossza: 1 óra 40 perc, szünet nélkül
Jegyár: 3900 Ft
s
Részletek
- Dátum:
- április 25
- Időpont:
-
19:00 - 20:40
- Összeg:
- 3900Ft
- Esemény kategóriák:
- Előadás, Fesztivál, Színház, TaFe, TaFe, Zene
- Esemény Tags:
- Bordás Barbara, Göttinger Pál, Józan László, Kékkovács Mara, primadonnák, zenés játék
Szervező
Helyszín
- Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár színházterem
-
Pátriárka utca 7.
Szentendre, Pest 2000 Magyarország + Google Térkép