Események betöltése

ISMÉTLÉS vetítéssel egybekötött színházi előadás a változásról / Front Színház

december 11 @ 19:00 - 20:30

4000Ft

A Front Színház 2020-ban alakult, Szentendréhez kötődő független társulat, amely filozófiai kérdéseket kísérleti, játékos színházi formákon keresztül vizsgál.

Első előadásunkat, az Ismétlést három éve játszottuk utoljára. Most újra elővesszük, hogy a hagyományokhoz híven egy kicsit megint változtatva rajta, megismételjük.

És hogy miről szól? Hát arról, hogy futjuk a köröket, rohanunk, haladunk előre.
Legalábbis szeretjük ezt gondolni. De néha mintha egy helyben járnánk, és újra meg újra ugyanazokban a helyzetekben, ugyanazokkal a problémákkal találnánk szembe magunkat. Az Ismétlés egymásba gabalyodó jelenetek során próbál közelebb jutni a végső nagy kérdéshez: vajon képes az ember változni? Vagy a fejlődés csak illúzió, amit a változni-nem-tudás elviselésére találtunk ki?

Az előadást azoknak ajánljuk, akik szeretnek elgondolkodni a dolgokon, de már nem akarják túlgondolni, inkább szeretnének nevetni és elengedni.

Az estét egy rövid rendezői bemelegítéssel kezdjük, a végén pedig levezető-lazító kvízjátékkal várjuk a nézőket, amelyben az élet nagy kérdéseire keressük a helyes válaszokat.

SZEREPLŐK
A – Öskü Bálint
B – Kecskés Tibor
C – File Petra
D – Erdélyi Rozi

ÍRTA ÉS RENDEZTE Fülöp András

az előadás hossza: kb. 90 perc
jegyár: 4000 Ft

 

Részletek

Dátum:
december 11
Időpont:
19:00 - 20:30
Összeg:
4000Ft
Esemény kategóriák:
, , ,
  • Esemény címkék:,
  • Szervező

    Szentendrei Kulturális Központ
    Telefon:
    0626/312-657, 0626/301-088

    Helyszín

    Dunaparti Művelődési Ház – Barlang
    Duna korzó 18.
    Szentendre,
    + Google Térkép