Események
-
-
A SCHMÜRZ fizikai színházi őrület Boris Vian drámája alapján
KiemeltVárosháza udvara Fő tér, Szentendre, MagyarországMindannyiunkban mélyen legbelül ott lapul egy alteregó, aki megszemélyesíti elnyomott vágyainkat, tetteinket – melyekre nem vagyunk büszkék –, elfojtott lelkiismeretünket. Ez a lény mindig ott van velünk, sőt hamarabb van ott, mint ahogy mi megélnénk a jelen pillanatot: ő a Schmürz. Adott egy hétköznapi család, menekülnek. Átlagemberek, kispolgárok, akik folyamatosan elmennek egymás mellett, mintha az […]
4900Ft -
Lőrinczy Attila: HARAGOSSZIGET kortárs dráma
KiemeltMűvészetMalom udvara Bogdányi u. 32., Szentendre"Ha valaki a hatodikról zuhan, azt nem lehet a földszintnél elkapni ölbe és hepp! Legfeljebb ketten fúródnak betonba, annyi történhetik.” A darab alapkérdése az, hogy a generációkon át egymásra rakodó és átörökített traumák, frusztrációk és szabadulásvágyak hogyan vezetnek jóvátehetetlen cselekedetekhez. Látszólag konszolidált, már-már jólétben élő fiatalok jutnak el odáig, hogy - jószerivel az ógörög sorstragédiák […]
4900Ft -
Rényi Ádám: KERÜLŐÚT keserédes fuvar forgalmi dugóban, egy részben
KiemeltVárosháza udvara Fő tér, Szentendre, MagyarországEgy férfi és egy nő. Egy taxisofőr és az utasa a reménytelen budapesti dugóban. Banális, mindennapos helyzet. Két idegen élet találkozása egy szűk térben, a folytatás esélye nélkül. De mi történik, ha a felületes csevejből őszinte beszélgetés kerekedik? Talán könnyebb egy ismeretlen ember előtt vállalni tökéletlenségeinket, félelmeinket? És elképzelhető, hogy életük legfontosabb kérdéseire épp a […]
6900Ft -
Lőrinczy Attila: HARAGOSSZIGET kortárs dráma
KiemeltMűvészetMalom udvara Bogdányi u. 32., Szentendre"Ha valaki a hatodikról zuhan, azt nem lehet a földszintnél elkapni ölbe és hepp! Legfeljebb ketten fúródnak betonba, annyi történhetik.” A darab alapkérdése az, hogy a generációkon át egymásra rakodó és átörökített traumák, frusztrációk és szabadulásvágyak hogyan vezetnek jóvátehetetlen cselekedetekhez. Látszólag konszolidált, már-már jólétben élő fiatalok jutnak el odáig, hogy - jószerivel az ógörög sorstragédiák […]
4900Ft -
Vajda Katalin: ANCONAI SZERELMESEK zenés komédia
KiemeltSzentendre Fő tér Fő tér, Szentendre, Pest, HungaryAz Anconai szerelmesek fergeteges mediterrán komédia: az imádnivalóan bolondos szereplők — a korosodó amoroso, a könnyűvérű szobalány, a leleményes panziósnő, a pocsék kávét büszkén felszolgáló presszós és a többiek — egymás szerelmi szálait gabalyítják össze visszavonhatatlanul. A kavalkád közepén ott áll szédülten Viktória, a magyar lány, aki egy szót sem ért olaszul. Ebből nem sülhet […]
-
Vajda Katalin ANCONAI SZERELMESEK zenés komédia
Szentendre Fő tér Fő tér, Szentendre, Pest, HungaryAz Anconai szerelmesek fergeteges mediterrán komédia: az imádnivalóan bolondos szereplők — a korosodó amoroso, a könnyűvérű szobalány, a leleményes panziósnő, a pocsék kávét büszkén felszolgáló presszós és a többiek — egymás szerelmi szálait gabalyítják össze visszavonhatatlanul. A kavalkád közepén ott áll szédülten Viktória, a magyar lány, aki egy szót sem ért olaszul. Ebből nem sülhet […]
-
Vajda Katalin ANCONAI SZERELMESEK zenés komédia
Szentendre Fő tér Fő tér, Szentendre, Pest, HungaryA Kereskedőház terasz és Karnevál terasz asztalainak értékesítése később indul! Az Anconai szerelmesek fergeteges mediterrán komédia: az imádnivalóan bolondos szereplők — a korosodó amoroso, a könnyűvérű szobalány, a leleményes panziósnő, a pocsék kávét büszkén felszolgáló presszós és a többiek — egymás szerelmi szálait gabalyítják össze visszavonhatatlanul. A kavalkád közepén ott áll szédülten Viktória, a magyar […]
-
BAROKK UDVARLÁS Vivaldi, Bach, Telemann és Händel műveivel
KiemeltFerenczy Múzeum udvara Kossuth. u. 5., Szentendre, Pest, MagyarországCOLLEGIUM MUSICUMOK és további zenészek előadásában virtuóz énekes és hangszeres zenék a 18. századból, Bach, Marcello, Vivaldi, Telemann és Händel műveivel. ELŐADÓK IX. Régizenei Nyári Akadémia művésztanárai I Csodaforrás Alternatív Régizenei Egyesület helyszín: a Ferenczy Múzeum udvara (Kossuth L. u. 5.) az előadás hossza: kb. 90 perc, szünet nélkül jegyár: 3500 Ft esőnap: augusztus 17.
3500Ft -
DIDO ÉS AENEAS koncertszerű előadás
KiemeltFerenczy Múzeum udvara Kossuth. u. 5., Szentendre, Pest, MagyarországHenry Purcell barokk operája Vergilius Aeneis című eposzán alapul. A történet Karthágó királynőjének, Dido-nak és a trójai hősnek, Aeneasnak a tragikus szerelmét meséli el, amelyet a gonosz erők és a sors akaratlanul is elpusztítanak. ELŐADJÁK Dido: Balogh Eszter I Aeneas: Najbauer Lóránt I Belinda: Balázs Júlia I Úrhölgy: Pásztor Júlia I Varázsló, Szellem: Bárány Péter […]
4500Ft -