Események betöltése

SzentEndrei Szalon-kávéházi beszélgetések Endrei Judittal

2021-11-14 @ 17:00 - 18:30

Ingyenes

A SzentEndrei Szalon november 14-én, 17 órakor indul a Kafana Kávézóban, Endrei Judit vezetésével.

A Szalon fő célja a közösségépítés és a lokálpatriotizmus, mert tudjuk, hogy Szentendre – és a térség – lakói valóban kíváncsiak kedvelt művészeikre. A Kafana Kávézóban  Endrei Judit közönség előtt lát vendégül egy-egy szentendrei alkotóművészt (képzőművészt/szobrászt/iparművészt/ötvösművészt), akihez (vagy akikhez, mert akár egy egész helyi művészcsalád is lehet vendég), mindig meghívunk egy helyi vagy térségi előadóművészt is.

A beszélgetést mindig illusztrálja egy vagy több olyan alkotása a meghívott képzőművésznek, amit ki tudunk erre a délutánra állítani az adott kávéház terébe. Az előadóművész vendég (a beszélgetés mellett), mindig előad valamit, a diskurzus kereteibe ágyazva. Ha zeneművész, akkor muzsikál néhány blokkban, ha énekművész/énekes előadó akkor énekel, és ha színművész, az általa választott verseket, monológokat adja elő.

A beszélgetések témája a város, városi történetek, a kiállított alkotás (illetve a képzőművész életműve) keltette gondolatok, kettejük kapcsolata, barátsága, egymásra való reflexiója lesz, természetesen akár elkanyarodva a művészet bármilyen egyéb témái felé, ahova bármelyik beszélgető fél, Judit és vendégei elkalandoznak (mint, ahogy ez a jó beszélgetéseknél történni szokott.

A SzentEndrei Szalon első vendége rögtön egy egész művészcsalád lesz, mert ennek a családnak november végén közös kiállítása nyílik Budapesten, a MANK szervezésében. Ez a család pedig: Farkas Ádám szobrászművész, a felesége Rákosy Anikó festőművész, és két lányuk, Farkas Zsófia szobrászművész, Farkas Bori textiltervező iparművész, valamint előadóművész vendégként Farkas Ádám és Rákosy Anikó unokája, Barakonyi Brúnó, a Bartók Béla Konzervatórium jazz tanszakának végzős hallgatója, aki jazztriójával fog muzsikálni.
A SzentEndrei Szalon egy-egy alkalommal kb. 70 – 90 percig tart, a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Helyszín november 14-én: Kafana Kávézó (Szentendre, Görög utca 2.)

Részletek

Dátum:
2021-11-14
Időpont:
17:00 - 18:30
Összeg:
Ingyenes

Helyszín

Kafana Kávézó
Görög utca 3.
Szentendre, 2000 Magyarország
+ Google Térkép