2024. nyár Szentendrei Teátrum műsorfüzet
Amikor megmozdítunk egy bábfigurát, azt mondjuk, lelket adunk annak, animáljuk. A bábozás energia az élettelen és az élő között. Ezt az intim és izgalmas kapcsolatot feszegeti a Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadéves bábszínész osztályának Anima című előadása, melyből részleteket adnak elő augusztus 7-én, nyitógálánkon.
Négy sematikus, fehér bábfigura életre kel, személyiséget kap, majd saját léte okát, az emberek/mozgatókhoz való viszonyát próbálja meg értelmezni. Tud-e egy báb érezni, ha csókolózik? Szerelembe eshet-e egy mozgatóval/emberrel? Mivel kevesebb és több, mint egy élő ember? Ki mozgat és ki irányít valójában?
A Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadéves bábszínész osztálya ezekre a kérdésekre keresi a választ, miközben sajátos módon reflektál a báb műfajára. Az előadás jelenetei improvizációk alapján születtek meg, melyeknek mindennemű egyezése a valósággal csupán a véletlen műve.
Zeneszerző: Szászi Petra, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem másodéves alkalmazott zeneszerző hallgatója
Kurzusvezető: Ellinger Edina
Az Anima szereplői közül Bartos Ágnes, Csernák Norbert és Podlovics Laura ad elő részleteket az előadásból nyitógálánkon.
Az egyetem bábosztályának hallgatóval Függöny című bemutatónkon találkozhatunk újra. A darab rendezője Sardar Tagirovsky.
A gálán az SZFE hallgatói mellett művészvendégeink lesznek:
Hámori Ildikó
Hernádi Judit
Hrutka Róbert
Nagy Dániel Viktor
Papp János
Szulák Andrea
Tompos Kátya
valamint a Saxy4U szaxofonkvartett tagjai:
Fáy Lukács
Mészáros Péter
Marót Márton
és Okrutay András
Műsorvezető: Vasvári Csaba
Esemény: https://www.facebook.com/events/359659828350084/
Fotók: Éder Vera