Szemléletformáló meghajlás

A Takarítási világnap jegyében, szeptember 19-én neves szentendrei művészek társaságában járták be és tisztították meg a Duna korzó környékét a Szentendrei Teátrum és a Szentendrei Kulturális Központ munkatársai. Az akcióban részt vett Péter Kata, Fischl Mónika, Szendy Szilvia, Borbély Mihály, Sárik Péter és Dömény Krisztián.
A Szentendrei Teátrum által is kezdeményezett, tavasszal indult zöldszínházi együttműködés keretei között ezen a hétvégén többek között a Rózsavölgyi Szalon, az Örkény Színház, a Katona József Színház és a Miskolci Nemzeti Színház is hasonló szemétgyűjtési akciót szervezett. A zöld programban részt vevő színházak mindegyike elkötelezte magát a környezetbarát szemlélet mellett, és egyre hangsúlyosabban próbál tenni – művészein keresztül is – a környezet védelméért. Villámakciónk legfőbb célja a szemléletformálás volt, és reméljük, a jó példa másokat is arra biztat: tegyünk közösen a környezetünkért!