2024. nyár Szentendrei Teátrum műsorfüzet
Szentendrei Teátrum
2023. július 21-től augusztus 23-ig
Az 54. évadába lépett rendezvénysorozat érett, sűrű, és talán minden eddiginél rendhagyóbb
programot kínál 2023. nyarára. A szlogen most is a Minőség, egyediség, sokszínűség – hiszen
továbbra is ezeket az értékeket tartották szem előtt a szervezők a műsor összeállításánál.
A Teátrum, a prémium vendégjátékok mellett, továbbviszi a saját bemutatók, a
kisfesztiválok, és a barokk muzsika hagyományát. Fő helyszínnek marad a Városháza udvara,
de egyes programokba idén is bevonják a páratlan hangulatú város tereit, kacskaringós
utcáit.
Saját bemutatók
Külön rangot ad a nyári színházak között az intézménynek az a tradíció, hogy saját
premierekkel is büszkélkedhet. Így láthatunk idén négy, koprodukcióban elkészült előadást: a
Nagyváradi Szigligeti Színházzal együttműködve az Én, a féreg – Kafka kabarét, amit
leginkább egy szürreális, humoros őrületként lehet leírni.
Szintén nem lesz szokványos az Üvöltő szelek musical ősbemutatója sem, melyet a Benoit
Produkcióval közösen állítanak színpadra. A szenvedélyes, romantikus regényt egyedi
verzióban láthatjuk négy fiatal színművésszel, mivel a zenekart is ők alkotják.
A díva és a férfi(ak) kissé abszurd komédia, operaáriákkal, Rost Andrea főszereplésével.
Egyszerre kínál színházi élményt és világszínvonalú áriaestet, sok mindent megtudhatunk
belőle nemzetközi hírű operadívánk életéről, és az operavilág kulisszatitkairól. A produkciót a
Teátrum a Rost Andrea Művészeti Alapítvánnyal, és a Veszprémfest-tel karöltve mutatja be a
Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Főváros támogatásával.
Az Aki túsz, aki nem, jövök! túszkomédia ősbemutatója is itt lesz, melyet kifejezetten
Beleznay Endrére és Magyar Attilára írtak. A Fórum Színházzal készült koprodukcióban egy improvizatív és interaktív játékban vesznek részt a színészek a nézőkkel, lévén őket ejti túszul egy könyvelő. És kérdés, hogy a túsztárgyaló-celebritás mit tud elérni a kiszabadításuk
érdekében…
A saját ősbemutatókhoz kell sorolni a Hol tekeregsz, királylány? szentendrei kalandozást is.
Egy mese keretében, gyerekek keresik majd a zegzugos sikátorokban a királylányt, helyi
macskák segítségével, miközben megismerik a város néhány történelmi személyiségének
életét. A Teátrum és a Mutasd Magad Művészeti Mozgalom játéka a nyár folyamán hat
alkalommal várja a kalandvágyó gyerekeket.
Kisfesztiválok
Európa nyári, régizenei fesztiváljainak hangulatát hozza ismét Szentendre belvárosába a
Barokk Udvarlás elnevezésű háromnapos kisfesztivál, amelynek helyszínei a Városháza
udvara mellett a történelmi épületek hűs udvarai lesznek.
A barokk Nápoly, Róma és Velence muzsikáját ingyenesen élvezhetjük kis koncerteken szerte
a városban, nagykoncerteken jeggyel, a főhelyszínen.
Ismét lesz Cziffra Fesztivál, de teljesen új programmal: idén a Budapest Ragtime Band
koncertje idézi meg a nagy zongoristát, megnézhetjük a vadonatúj Cziffra
dokumentumfilmet, és igazi csemegének ígérkezik Bősze Ádám és László Ferenc előadása, a
Cziffrázva, ami a kacskaringós művészportrét nagy szakértelemmel és szeretettel fogja
megrajzolni. A Cziffra György életét pazar felvételekkel felvillantó fotókiállítást idén is
megtekinthetjük a Városháza árkádja alatt.
Vendégjátékok
A vendégjátékok meghívásakor a Teátrum számíthatott régi partnereire, az Orlai Produkcióra
és a Rózsavölgyi Szalonra, de más, sikeres produkciókat is láthatunk, egészen egyedi
névsorral. És a fellépő színművészek között idén is megtaláljuk minden generáció képviselőit!
A nagy nemzedékből ismét eljön Molnár Piroska, most a Jaj, Nagyi! című vígjátékkal. Mácsai
Pál és Máté Gábor a Különkiadás esten ad ízelítőt Esterházy Péter és Örkény István
műveiből, Lukács Miklós cimbalomművész játékával.
A középgenerációt képviseli Bereczki Zoltán, Álmodozó című akusztikus stand-up estjével, és
Fischl Mónika, aki vérpezsdítő, latin koncerttel érkezik, A szenvedély ízei címmel. De ide
tartozik Józan László és Ullmann Mónika is, akik a Válásguru vígjátékban lépnek fel.
Valamint Ónodi Eszter, aki a Feleségek és szeretők zenés esten mesél-énekel Szűcs Gabival,
híres nők szerelmi életéről. Csakúgy ez a generáció Formán Bálint, Mátyássy Bence és Tornyi
Ildikó is, akik az Üvöltő szelek musicalt játsszák-zenélik el. Melyben Zsigmond Emőke is
szerepel, és vele máris átlépünk a fiatalok közé! Akik képviseletében fellép továbbá Brasch
Bence a Válásguruban, Rohonyi Barnabás a Jaj, Nagyi! vígjátékban, és Gubik Petra, aki a Mi
van a zsebemben? nyáresti koncertre invitálja a nagyérdeműt.
Visszatérő produkciók
A tavaly nyáron, ugyanitt bemutatott Macskadémon mjuzikel komédia visszatér
Szentendrére, Bella Máté csupa humor zenéjével és a pesti társasházat jelképező gigantikus macskaházzal. Szemenyei János lehengerlő démon alakítása, Mester Viktória
operaénekesnő bája, hangja, Nádasy Erika és Mertz Tibor szenzációs kettőse, Mátyássy
Bence érzékeny játéka, Karafiáth Orsolya narrációja, és Mihalics János parádés
zongorakísérete ismét kiadja azt az üdítő öniróniát, ami egy nyári színházi estének szinte
elengedhetetlen feltétele.
A Barokk Udvarlás kisfesztiválon pedig megint elénk penderül a tavaly nyáron bemutatott Az
úrhatnám szolgáló vígopera, Pergolesi életigenlő zenéjével, Zemlényi Eszter, Hámori
Szabolcs nagyszerű alakításaival, a Barokk Udvarlás Fesztiválzenekar kíséretével, és Illés
Szabolcs zenei vezetésével.
Koncertek
A Szentendrei Teátrum programjában mindig kiemelt helyet kapnak a koncertek is.
A Danubia Zenekarral igazi nagyzenekari, szimfonikus zenét élvezhetünk, hiszen A mélyből a
magasba koncerten Schubert, Mozart és Beethoven hív minket bécsi kalandozásra.
Visszatérve a generációk szerinti kategóriákra, a két szentendrei folkdíva estje is nagyon
érdekesnek ígérkezik: a fiatal Tímár Sára lemezbemutató koncertjével érkezik, Ének a
határtalanról címmel, népdalokkal és megzenésített Weöres Sándor versekkel.
A rangidős Szvorák Katalin pedig augusztus 20-án lép fel Vigadj, boldog Pannónia! című
ünnepi koncertjével, népénekekkel, népdalokkal, zsoltárokkal.
Idén is lesznek ingyenes programok: a Barokk Udvarlás kisfesztivál során, a város terein,
teraszain látható kiskoncertre nem kell jegyet váltani. Az augusztus 20-i, ünnepi koncertre
sem kell jegy, arra csak regisztráció szükséges.
28 programot kínál 2023. nyarán a Szentendrei Teátrum.
A jegyárak 1500 Ft és 6900 Ft közötti árban elérhetőek.
Lőrinczy György igazgató, és a Teátrum csapata szeretettel várja a közönséget.
Jöjjenek, töltsék meg nevetéssel, katarzissal, csenddel és tapssal idén nyáron is ezt a
varázslatos várost, ezt az egyedi fesztivált!
A programok június 21-től elérhetőek a szentendreiteatrum.hu oldalon.
Friss információk, napi hírek: facebook.com/szentendreiteatrum