Online mutatták be a 3 nővért

2020 telén, évadzárásként mutattuk volna be Szentendrén a Soltis Lajos Színház és a Szentendrei Teátrum koprodukcióját, a 3 nővért Sardar Tagirovsky rendezésében. Az előadást március 27-29. között online tette elérhetővé a Soltis Színház. Amint a helyzet engedi, ismét műsorra tűzzük, és Szentendrén, élőben lehet látni az előadást.


Anton Pavlovics Csehov
3 nővér
fiktív dokumentáció két részben

A Soltis Lajos Színház és a Szentendrei Teátrum koprodukciója

Rendezte: Sardar Tagirovsky

 

A Három nővér egy olyan dráma, amelyben több szimbólum lapul, mint hétköznapi valós helyzet. Pedig a hétköznapi valóság látszatát teremti meg az olvasható szöveg. Képzeljünk el egy olyan történetet a 20. század elejéről, ami egy olyan pár év alatt játszódik le, amely négy nap kb. 1-1 órájáról szól. Legalábbis az eredeti szöveg szerint. Akár egy modern filmsorozat négy része.
Egy fiktív dokumentációt mutatunk meg két részben. Ebben a két részben az emlékek és álmok természetével fogunk játszani, az elmúlás és a búcsú érzetét felerősítve. Ide-oda fogunk utazni a négy nap emlékei közt álomszerű módon. Mint ahogy vágyakozni és félni szoktunk, olyan módon, ahogy egyik emlékből kerülünk a másikba, miközben a világ tovább épül és halad a maga útján. Miközben épül a 20. század háborús rendszere és újrafelosztása, fogyasztói társadalma. Miközben kiépül a 21. század elejének közönye és képmutató virtuális rendszere.
A három nővér, pontosabban a négy testvér nélkül elmúlik a 19. század varázsa, elmúlik a sóvárgó dallamok és festmények világa. Hiszen a három nővér olyan, mint a mesebeli három királylány, akik nélkül megszűnik a varázslat, a művészet világa. Múzsák nélkül nincs ihlet. Ihlet nélkül nincs élet. Ezek a múzsák sokszor kicsinyesek és lusták, de végső soron nem akarnak nyerészkedni vagy tudatosan ártani a környezetüknek. Az ő jószívűségük az, ami számomra a Soltis Lajos Színház tehetséges művészeinek, alkotóinak sajátja. Ebből a szempontból közelíthető meg Csehov Három nővérének érzékenysége, Soltis Lajos szellemi hagyatéka, ami az előadásunkban jelentős szerepet kap. Megpróbáljuk fiktív módon dokumentálni a Három nővér letűnt alakjait, hogy bemutassuk őket a mának kíméletlen, provokatív és szeretetteljes gesztussal. Ez az előadás egy emlék- és álomkaleidoszkóp, ami egyben a mindenkori társadalmat provokáló felkiáltójel.
Szereposztás:
Prozorov tábornok – Soltis Lajos
Olga – Barna Lilla
Mása – Ténai Petra
Irina – Boznánszky Anna
Natasa – Hajba Beatrix
Andrej – Bruckner Roland
Versinyin – Vasvári Csaba
Tuzenbach – Ivák Bence
Szoljonij – Piller Ádám
Kuligin – Boda Tibor
Csebutikin – Nagy Gábor
Ferapont – Károly Bálint
Fedotyik – Szacsvai István
Rode – Tóth Ákos
Anfisza – Nagyabonyi Emese
Protopopov – Tegyi Kornél e.h.
Muzsikusok – Gregorich Zsófia, Gregorich Domonkos
Dramaturg: Sardar Tagirovsky, Szigeti Bálint, Tóth Ákos, Szacsvai István, Nagy Bianka
Látványtervező: Bajkó Blanka
Szcenikus: Marton Miklós, Gregorich Ferenc
Zeneszerző: Gregorich Bálint, Gregorich Domonkos, Gregorich Zsófia
Sound Designer: Gregorich Bálint
Mozgás: Ténai Petra
Fényterv: Sardar Tagirovsky
Videó: Nagy Bianka
Rendező munkatársa: Szigeti Bálint
Technikus: Benkő Tamás, Hérincs Frida
Produkciós vezető: Nagy Zsuzsi, Vokó Péter
Felvétel: Pannónia Pictures
Operatőr: Tóth Gergely
Vágó: Simonffy Péter
Külön köszönet: Kemendi és társa Kft., Bincze Tamás, Harasztovics Róbert, Marton Mercédesz, Leon Zilm, Marton Márió, Hartai Andrea, Sipos László, Csula Emil, Horváth Nóra, Ádám Jenő Zeneiskola