Mácsai Pál: 60

Boldog születésnapot, Isten éltesse Mácsai Pált! Tavaly felolvasóestjeink egyikén láttuk Szentendrén, de talán nem mindenki tudja, hogy már harmadéves főiskolásként bemutatkozhatott a Szentendrei Teátrumban, 1982-ben.

Kerényi Imre akkori színészosztályának növendékei léphettek fel a Három a kislányban, s ketten közülük, Funtek Frigyes és Mácsai Pál napközben a Templomtéri Sokadalomban garabonciásként, vásári képmutatóként bolondozott. „Mácsai Pál a szentendrei élményeire így emlékszik: »Egészen addig apró, pici, sötét termekben éltünk és dolgoztunk a főiskolán, aztán hirtelen ott találtuk magunkat szabadtéren, egy nagy apparátus mellett: zenészek, énekesek, színészek. Kicsit hígított, operettesített Schubertnek tűnt az a Három a kislány, szórakoztatóipari felhasználásra készült, de így is nagy ereje volt, ahogy szólt a szentendrei éjszakában. Mi statisztáltunk, és én főleg Benedek Miklós alakítását csodáltam. Aztán a második nyáron be kellett ugranom Szacsvay László szerepébe – ilyet is először csináltam. Szakmailag nagy hatással volt rám az egész. Tátott szájjal néztem, hogy ilyenféle színház is van, és ez is lehet érvényes«.” Részlet Stuber Andrea: Káprázatok között botladozunk című tanulmányából.

1985-ben a Tisztújítás című darabban, 1986 és 87-ben a Vámos László rendezte Scapin furfangjaiban játszott.

Vámos László: Scapin furfangjai. Reviczky Gáborral és Kalocsai Miklóssal a Fő téri előadásban.  Fotó: Ilovszky Béla (1986)

 

Mácsai Pál legközelebbi visszatérése Szentendrére az Örkény Színházzal 2007-ben volt, amikor a Finito című darabot rendezte meg a Városháza udvarán. 2009-ben A hülyéje című Georges Feydeau darabot, 2013-ban Örkény: Tóték című drámáját láthattuk rendezésében. 2014-ben a Szentendrei Teátrum és az Örkény Színház koprodukciójában jött létre Alfred Jarry abszurdja, az Übü király, vagy a lengyelek.

Részlet az Übü király, vagy a lengyelek előadásból (2014)

 

Emlékezetes volt a több mint kétszáz (!) előadást megélt Azt meséld el, Pista! című Örkény-estjének szentendrei állomása, 2015-ben.

Bereményi Géza, Mácsai Pál: Azt meséld el, Pista! (2015)

 

Szintén ebben az évben adták elő az Anyám tyúkja nagy sikerű füzért a legszebb magyar versekből az Örkény Színház színészei. 2020-ban Gáspár Ildikó rendezésében Tóth Réka Ágnes Ez – merülés egy levegővétellel című darabjában szerepelt. A Dramaturg Céh és a Szentendrei Teátrum felolvasószínházi estjén Für Anikó, Horkay Barnabás, Kurta Niké és Pallagi Melitta voltak a partnerei.

Tóth Réka Ágnes: Ez – merülés egy levegővétellel, Fotó: Deim Balázs (2020)