Bormámor sajtótájékoztató

Sajtótájékoztatót tartott a Szentendrei Teátrum 2017. szeptember 29-én a Városi Vendégházban. A Szentendrei Jazz -és Borfesztivál nyitónapján szervezett rendezvényen adtak ízelítőt a Bormámor című modern, zenés darabból, melyet Hamvas Béla művei nyomán állított össze Jaross Viktória rendező-író-koreográfus Juhász Kristóf társíróval. A darabot december 9-én mutatják be a Városháza dísztermében. 

„Tudjuk, hogy az életnek célja nincs; értelme van. Az értelmet pedig maga az ember helyezi el önmagában azzal, hogy milyen életet tart a maga számára méltónak. Ha az élet bizonyos mértéken alul marad, értelmetlen; ha a mértéket átlépi, az élet maga is mű kezd lenni.” – Hamvas Béla

A készülő előadás újszerű megközelítésben adaptálja Hamvas filozófiáját modern környezetbe: a történet egy bortermelő cég neurotikus mindennapjain keresztül ad szatirikus és leleplező képet a mai társadalom felszínes problémáiról. Béla, a Mester, avagy a Munkanélküli Vándorfilozófus Szélyes Imre megszemélyesítésében megérkezik a céghez és feldúlja a megszokott rendet. Sorra fejti le a szereplők maszkjait, s a túltechnicizált, túlurbanizált emberek elé olyan tükröt tart, melyben megláthatják valós arcukat. Az előadásban Almási Sándort a Hipszter Főnök, Kakasy Dórát a Feleség, Kautzky Armandot a Férj, Mécs Károlyt a Milliomos Vegyész-professzor szerepében láthatjuk.

A rendező szabadon, de tisztelettel vegyíti Hamvas Béla gondolatait a mai korra jellemző, egoista, nárcisztikus dialógusok közé, megtorpanásra és elgondolkodásra késztetve a napi rutin forgószelében a darab hőseit, s ezáltal a nézőket is. A rendezés az egykori misztériumjátékok világát idézi, ahol szakrális és profán egyenrangúan keveredik. Jaross Viktória most is a műfajok határainak feszegetésével ér el erős hatást a nézőben. Legutóbbi, nagy sikerű produkciója, a Merre tartasz ember? Szepes Mária gondolatait fűzte egybe, melyet Szentendrén tavaly nyáron láthatott a közönség.

A Bormámor zeneszerzője Szirtes Edina Mókus és Fekete János Jammal, akik a sajtótájékoztatón előadott Ego-songgal kóstolót adtak a darab hangulatából. Kóstolót adott a szentendrei Kőhegybor és a Kamocsai Ákos pincészet is nemes nedűiből, mert a zenés játék szünetében és azt követően a nézők hazai borászok termékeivel is ismerkedhetnek majd.

A Bormámor első állomása a Szentendrei Teátrum új koncepciójának: a nyári szabadtéri szezon után téli, kőszínházi bemutatókkal is szélesítik a műsorkínálatot.

Fotók: Deim Balázs