A huszonnyolcadik deszka búcsúja

Én voltam balról számítva a huszonnyolcadik a sorban…a világot jelentő deszkák egyike. Egy a sok közül. Szép, rendezett sorokban feküdtünk mi több évtizeden keresztül itt Szentendrén, a Pest Megyei Könyvtár színháztermében szorosan egymásba kapaszkodva.
Óvodások, iskolások ezrei mutatták meg rajtunk tehetségüket; színészek, énekesek, táncosok és más művészek százai nyújtottak felejthetetlen élményt rólunk a nézőközönségnek, estéről estére. Millió karaktercipő koptatta hátunkat nap nap után. Királyok buktak el, szerelmek és ármányok szövődtek, sírtak, nevettek rajtunk és felettünk.
A hosszú évek során én is tanúja lehettem, hogyan váltak a gyerekek színésszé, táncossá, énekessé ebben a teremben, a belőlünk álló színpadon. Megismerhettem a magyar -és világirodalom legszebb darabjait, a klasszikus és könnyűzene gyöngyszemeit, a tánc minden műfajának legszebbjeit. Órák ezrein keresztül úsztam a fényárban és a sikerben.

Mára már elfáradtam a sok-sok élménytől, elkoptam, meggyengültem és most megpihenek végre. Átengedem hát helyem a fiatal, friss, erős, deszkáknak, hogy újabb nemzedékek bontakoztathassák ki rajtuk tehetségüket, és újabb csodás élményekkel legyenek gazdagabbak az ide látogatók.

Használjátok hát egészséggel a színházterem utánam jövő, friss deszkákból épített új színpadát!