2024. nyár Szentendrei Teátrum műsorfüzet
Kedves Nézőink!
Nagyon fontos számunkra az Önök egészségének védelme ebben a rendkívüli helyzetben. Szeptemberben bevezetett biztonsági szabályainkat a november 3-án kiadott kormányrendelet szerint tovább módosítottuk. Köszönjük együttműködésüket és megértésüket!
Ha már megvásárolta jegyeit:
Bár a megvásárolt, lefoglalt jegyek helyre szólnak, nézőinknek a helyszínen segítünk, hogy a vonatkozó szabályoknak megfelelően, egymástól biztonságos távolságban foglalhassanak helyet. A beléptetés emiatt hosszabb időt vesz igénybe, ezért kérjük szíves türelmüket!
Ha most vásárol online jegyet:
Kérjük, a jegyvásárlásnál válasszanak úgy helyet, hogy két-két szék a helyük mellett üresen maradjon, illetve ne foglaljanak helyet közvetlenül foglalt szék elé, vagy mögé.
FIGYELEM! A fennálló szabályok betartása érdekében fenntartjuk a jogot, hogy az elfoglalható helyek kiosztását a helyszínen is módosítsuk. Ezzel kapcsolatos szíves megértésüket és a tájékoztatásban szereplő szabályok betartását kérjük.
A maszkviselés előadásainkon nézőink és a színház munkatársai számára is kötelező!
Ha mégis otthon maradt a maszk, előadás előtt a helyszínen vásárolható.
A Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár Színháztermének nézőterét minden előadás előtt fertőtlenítjük, érintésmentes kézfertőtlenítő készüléket biztosítunk. Munkába lépés előtt minden kollégánk testhőmérsékletét megmérjük. Csak egészséges kollégáink vehetik fel a munkát.
Nézőink testhőmérsékletét a színházba való belépés előtt automata hőmérővel megmérjük. Kérjük, ha lázas, köhög, betegnek érzi magát, ne jöjjön a színházba! Kérjük Önöket, érkezéskor, a nézőtér elfoglalásakor, a szünetekben és a színházból való távozáskor is figyeljenek a távolságtartás szabályaira és legyenek figyelemmel munkatársaink kéréseire. A szabályok be nem tartása esetén munkatársaink jogosultak a védelmi intézkedések megszegőit kizárni az előadásról.
Javasoljuk, hogy jegyeiket online vásárolják meg.
Büfénket és ruhatárunkat a zsúfoltság elkerülése érdekében NEM üzemeltetjük, kérjük, kabátjaikat vigyék magukkal a nézőtérre, és az előadás szünetében is lehetőleg a friss levegőn, a bejárat előtt várakozzanak.
Köszönjük a türelmüket, megértésüket, bizalmukat!
Szeretettel várjuk Önöket továbbra is előadásainkra.
Kölcsönösen vigyázzunk egymásra!
A biztonsági intézkedéseinkhez kapcsolódó kormányrendelet:
A Kormány 479/2020. (XI. 3.) Korm. rendelete
a veszélyhelyzet idején alkalmazandó további védelmi intézkedésekről