Beszélgetés Novák Eszter rendezővel a "Barokk udvarlás" kisfesztivál opera előadásáról

A SZTEREOTÍPIÁK MÖGÖTT FELISMERHETŐ IGAZSÁGOK

Beszélgetés Novák Eszter rendezővel

 

Novák Eszter két operaprodukciót is rendez Szentendrén augusztus során: 12-én Pergolesi La serva padronáját viszi színre historikus zenei előadással a Barokk udvarlás kisfesztivál részeként, 20-án pedig Selmeczi György két ős-operáját, a Szent Jakab- és a Szent Vitus-játékot, utóbbit saját SZFE-s zenés színművész osztályával. KISS ESZTER VERONIKA INTERJÚJA.

 

Revizor: Van közös pont a két előadás között?

 Novák Eszter: Elsősorban a műfaj, hiszen mind a kettő opera. A Pergolesi-műben

csak annyi a kortárs elem, hogy itt vagyunk a 21. században, 21. századi emberek csináljuk, de attól ez még egy barokk opera. A Selmeczi-művek, amelyeket szerzőjük ős-operáknak hív, visszanyúlnak a passiójátékok hagyományaihoz, a szentek életéhez.

R: Vagyis a zenés színjátszás azon műfajaihoz, amelyek az opera eredetéhez tartoznak.

NE: Pontosan, de a zene mégis Selmeczi György alkotása, aki ezt az őstudást rafináltan keveri a kortárs zene elemeivel, a csakis rá jellemző szerzői jellegzetességekkel. Ez kortárs zene, amely az egyházi zene és az opera hagyományait ötvözi, ilyen értelemben mondhatjuk: posztmodern. A történet, a legenda Szent Jakabé és Szent Vitusé, és ezek hatnak az emberi szívre. A Vitus eredetileg egyetemi vizsgamunka volt az SZFE-s zenés színművész osztályunkkal, és nem annyira rendezőnek titulálnám magam, hanem inkább szolgáló pedagógusnak. Ha már a rendezésről beszélünk, fontos megemlítenem Blaskó Borit, aki a koreográfiát csinálta, az ő különleges világa sokat tett hozzá az előadáshoz. Csak a Szent Vitus-játék új, a Szent Jakab-játékot évekkel ezelőtt írta Gyuri, még az előző osztályunk diákjaival adták elő. Most ez egy gyors, de furcsa és szép találkozás lesz: a kórust a jelenlegi osztályunk fogja adni, a szerepeket pedig a régi tanítványok éneklik. Szép összegzés lesz. A Szent Vitus-játék ősbemutatója lényegében Pilisborosjenőn (mely településnek Szent Vitus a védőszentje), a templomkertben volt, még júniusban. Az, hogy rövid időn belül két esemény is összefüggésben lesz velem Szentendrén, pusztán a véletlen műve.

R: Ahogy véletlen az is, hogy a Pergolesi-opera néma szereplője, Vatamány Atanáz első énektanára éppen a szopránszólista Zemlényi Eszter volt. Atanáz ráadásul a Szent Vitus-játékban is szerepel.

NE: Atanáznak nagyon szép basszushangja van egyébként, és azért is hívtam éppen őt a Pergolesibe, mert tudom, hogy kacérkodik az opera műfajával, külföldi egyetemre felvételizett is opera szakra, és gondoltam, hogy élvezni fogja ezt a munkát. Ráadásul egy basszistával tölthet együtt rövid, de tartalmas próbafolyamatot. Amikor beírtam először a messenger-csoportba a nevét, akkor felrobbant a csoport. Én nem tudtam ezt, és Atanáz is úgy mondott igent, hogy nem ismerte a szólisták nevét, úgyhogy ez egy remek újratalálkozás.

R: A próbaidő rövidsége miatt a Pergolesi-operában a recitativóknál felolvasószínházzal kombinálta a rendezést, ami operajátszásnál kicsit kockázatosabb, mint próza esetén, hiszen egy tévesztést nehezebb korrigálni, mivel közben megy a zene. 

NE: Szerencsére a zene is tud rugalmas lenni. Most megtanulhattam én is a rövid próbafolyamat alatt, hogy a recitativókban alapból van improvizatív elem, így a zene is tudja követni az énekeseket. Egyszerűen nem tud olyan baki történni, amit a csembalista Szabó Nóra ne követne le. Illés Szabolcs biztos kezekkel és nagy szaktudással vezeti a zenekart, amely az áriákat kíséri, ezek természetesen fejből mennek most is. Lassan egyébként kezdik tudni a recitativók szövegét is, alig van olyan rész, ahol bele kell nézni a kottába. Ez azonban nem koncepció, hanem adottság, ami a szokatlanul rövid próbafolyamatból fakad. Elég sok a szöveg, és sajnos az utolsó pillanatban jöttünk rá arra, hogy a recitativókat mégis magyarul csináljuk, hogy a közönség jobban élvezze a történetet. Nyáresti világosban vetíteni a szöveget nem szerencsés, úgyhogy megírtuk mi közösen a magyar szöveget Lax Éva nyersfordítása alapján. Nem a dallamokat nehéz megtanulni az énekeseknek, hanem a teljesen új magyar fordítást, ezért találtuk ki ezt a kicsi mankót, a kézben tartott kottát, amibe bele lehet nézni. Ugyanakkor viccet csinálunk a kottahasználatból, és beépítettük a színpadi eseményekbe. Aztán majd meglátjuk, meddig marad így. Mert ha lesz az előadásnak jövője, akkor később biztos megy már fejből is, és akkor lehet, hogy elhagyjuk a kottát. Ez a háromnapos Barokk udvarlás fesztivál nyitóelőadása, így most rövid próbaidőszak volt, elsősorban azért a vállalás, hogy egy barokk fesztiválból ne maradhasson ki az oly jellemző műfaj, az opera. Teljesértékű előadás lesz ennek ellenére is, hiszen Hámori Szabolcs és Zemlényi Eszter nemcsak csodálatosan énekelnek, hanem nagyon jól is játszanak. Mégsem lesz olyan, mintha heteken át minden nap intenzíven tudtunk volna próbálni, ezért felvállaltuk a kotta használatát.

 

R: A La serva padrona a sztereotípiákról szól, mind a szövegben, mind a zenében.

NE: A sztereotípiák amolyan színházi konszenzusok a nézőkkel. Megismerik, felismerik az alakokat, régen is beazonosították a karaktereket.

R: Eltelt többszáz év, és ezek a sztereotípiák ma is működnek.

NE: Ezek archetípusok, a commedia dell’arte, a vásári színjátékok közegében is megtalálhatóak. Az az érdekes, amikor rájön az ember, hogy a sztereotípiák mögött felismerhető igazságok vannak. Amikor megértjük, hogy ez nemcsak egy barokk opera története, hanem rácsodálkozunk arra, hogy tényleg a nők így tönkre tudják tenni a férfiak szívét, vagy hogy valóban ennyire tehetetlenek tudnak lenni a férfiak? Drukkolunk, hogy kérd már meg a kezét, mire vársz még?! Lehet is, tudunk is drukkolni, mert felismerjük bizonyos helyzetekben önmagunkat is. És nem utolsó sorban nevetni rajtuk, tehát önmagunkon — hiszen a szórakoztatás az eredeti funkciója ennek a közjátéknak írt alig ötven perces vígoperának.

R: A recitativók és az áriák közötti különbséget érezteti a nyelvi eltérés is: előbbi magyarul, utóbbi eredeti olasz nyelven hangzik el. Az opera sajátsága, hogy a recitativókban zajlik a cselekmény, az ária pedig adott ponton megállítja az időt, és egy adott pillanatnyi érzést mutat meg zenében. 

NE: Zeneileg ez igaz, és élni is kell ennek a kontrasztnak a lehetőségével. Színpadi szempontból az operának ezt a sajátosságát úgy kell felhasználni, hogy nem felejthetjük el, hogy a recitativo is tele van érzelmi, indulati pillanatokkal, és az áriának is a cselekmény részévé kell válnia. Zeneileg fel kell vállalni ezt a kontrasztot, színpadilag pedig mindent meg kell tenni, hogy a kettő mégis szépen egymásba simuljon. Azon kell dolgozni, hogy megmaradjon az áriák miértje, hogy a néző is értse, a zeneszerző miért terjeszti ki hosszabban azt az érzést, amit meg akar jeleníteni általa.

R: A szentendrei bemutatók után mik a tervei?

NE: Megyek ősszel Szegedre, ahol Örkény Macskajátékát rendezem. A nagyváradi Szigligeti Színházban készítjük elő az évadot, és persze az osztályom számára is a jövő évet. Most lesznek negyedévesek, akik a Szent Vitus-játékot is játsszák, és a negyed-ötödév jelenti mindig azokat az izgalmakat, hogy ki, hogy és hol tud elhelyezkedni. Nagyon büszke vagyok rájuk, 19-en vannak, és egyetlen sincs köztük, akinek legalább egy színházi munkája ne lenne. Többen mennek a Vígszínházba, másodszereposztása lesznek a Pál utcai fiúknak, négyen Miskolcra a Jézus Krisztus Szupersztárba szerepkettőzésre mennek, ami nagyon nagy dolog egy negyedéves egyetemistának, láthatóak lesznek az Örkény és a Radnóti Színházban is, és olyanok is akadnak köztük, akik fontos szerepeket kaptak. Nekünk, osztályfőnököknek elsősorban most már az lesz a dolgunk, hogy menedzseljük és pályára állítsuk őket, és persze készülünk a vizsgákra az egyetemen, bár most játszóhelyünk nincs még — meglátjuk.

Ugyanakkor mindenkit szorongat az érzés, és az egész országban benne van a bizonytalanság, hogy mi lesz ősszel, mi lesz jövőre, nemcsak itthon, hanem az egész világon. Beszélünk tervekről, művészetről, szakmáról, közben azért egy nem is akármilyen háború zajlik a szomszédos országban, emellett pedig elég komoly gazdasági válság alakul. Még nem is tudjuk felmérni, hogy a kultúrára és a művészeti tevékenységekre ez milyen hatással lesz. Meg fog mutatkozni a intézmények költségvetésében, a rezsiszámlákban, a vásárlóerőben. A nagy zenés színházaktól eltekintve nem a gazdagok járnak színházba, hanem az átlagemberek, és azok, akik nagyon szívesen mennének, például a pedagógusok, már most is kénytelenek megvonni maguktól ezt a szórakozási formát, nem marad abból a kis pénzből színházjegyre. Sejtjük mindannyian, mit hoz a recesszió, de nem tudjuk, nem látjuk még pontosan. Addig is próbálunk úgy csinálni, mintha minden normális lenne. Úgy adunk interjút, hogy abban művészeti kérdésekről beszélünk, és persze ez is a dolgunk, hiszen ezek a szakmai kérdések akkor is megmaradnak, ha visszaszorulunk a konyhába. Hálás is vagyok ennek a véletlennek, mert nagy dolog Pergolesi-zenét hallgatni és énekesekkel, zenészekkel dolgozni. Ezekre a percekre elfelejtem én is a szorongást, de utána újra és újra szembenézek vele. Amíg még csak lebegő bárdként érezzük ezt a fejünk fölött, ki kell az örömre hegyezni ezeket a heteket, és utána a nehézségekben is minden lehetséges módon meg kell próbálni örömet nyújtani az embereknek. Azt hiszem ez lesz a legfőbb feladatunk.

 

Kiss Eszter Veronika