Szerelem, kuplék, fiatalok, Szentendre terein

Szerelem, kuplék, fiatalok, Szentendre terein – beszélgetés a Szeret, nem szeret kísérleti kavalkád rendezőjével, Réthly Attilával

 

A Szentendrei Teátrum kísérleti produkciója régi hagyományt elevenít fel azzal, hogy a Szeret, nem szeret előadásba bevonja Szentendre tereit, mivel az első felvonást több helyszínen tekinthetjük meg a hangulatos belvárosban. Az is a Teátrum hőskorát idézi, hogy a szereplők fiatal színművészeti egyetemisták lesznek, akik most könnyed nyári, szerelmi témájú jeleneteket adnak elő. A kísérleti kavalkád többszörös kihívás lesz, célja, hogy a sétálóknak “szembe jöjjenek” Shakespeare, Goldoni és Kornis Mihály jelenetei, hogy a turisták is nézővé váljanak és rácsodálkozzanak a klasszikus és kortárs szerzőkre. Lehet, hogy mindez nemcsak felújítja a tradíciót, de újat is teremt? Réthly Attilával, a rendezővel beszélgettünk.

 

Hogy kezdődött az egész, honnan jött az ötlet?

 

Lőrinczy György hívott meg erre a projektre a Szentendrei Teátrumba, aminek nagyon örültem. Azt kérte, hogy térjünk vissza a Teátrum hagyományaihoz, és egy olyan produkciót hozzunk létre, amihez díszletül Szentendre hangulatos utcáit, tereit használjuk. Azt én kértem, hogy színművészeti egyetemistákkal dolgozhassak, amiben Gyuri teljes mértékben támogatott. Nem hagyományos értelemben vett színházi produkcióra készülünk, inkább amolyan happening jellegű alkotómunkára, ami félúton van a performansz és a klasszikus színház között.

Mivel rendhagyó darabot rendezel kérlek meséld el mit láthatunk majd a Szeret, nem szeret első felvonásában! Azt is mondd el, milyen városi helyszíneken fogjátok előadni az első részt!

 

Szentendre izgalmas szegleteit, tereit fogjuk önfeledt játékkal megtöltetni. Jelen leszünk a Főtéren, a patakparton, a Vajda múzeum teraszán, a Dunaparti Művelődési ház kertjében, és a Városháza udvarán. Mivel fiatalokkal dolgozom, témaként a párkapcsolati problémákra esett a választásom. Arra biztattam az egyetemista csapatot, hogy a jeleneteken keresztül beszéljenek önmagukról és arról, hogyan szeretnek ők, mennyire bizonytalan a jelenük és a jövőjük, valamint, hogy miben és hogyan számíthatnak egymásra. Mind ehhez ajánlottam nekik klasszikus és kortárs anyagokat Láthatunk részleteket Shakespeare Szentivánéji álmából, Goldoni Chioggiai csetepatéjából, illetve Kornis Mihály Körmagyar című műveiből.

A szünet után mit láthatunk a Városháza udvarán, a produkció második felvonásában?

 

A Városháza udvarán egy olyan, a nézők számára jólismert TV Show világát fogjuk megidézni, amely hétköznapi emberek párkapcsolati konfliktusait dolgozza fel, a kereskedelmi televíziózásra jellemző bombasztikus, felszínes és közhelyekkel teli formában. A különbség annyi lesz, hogy a klasszikus darabok szereplőit és történeteit helyezzük a közismert műsor szituációjába. Ennek a formának megvannak a színházi előzményei hazánkban és a nagyvilágban: itthon pl. a Weöres Sándor Színház Czukor Show-ja Füst Milán Boldogtalanokját dolgozta fel így, Pintér Béla Kaisers, TV Ungarn előadása is ilyen, de hogy külföldi példát említsek, nagysikerű musical született a híres Jerry Springer Show-ból is. Három résszel tehát a város említett helyszínein találkozhatnak a nézők, a mindent lezáró fejezettel pedig a Városháza udvarán.

 

Milyen rendezőelv alapján válogattad ki a szerelmi jeleneteket, amiket ajánlottál a szereplőknek?

 

A rendezőelv a csapat nyitottsága, zártsága, egyes témák iránti érdeklődése, kíváncsisága volt.

Az egymásba szeretés pillanata (netán a viszonzatlan szerelem gyötrődése) érdekel a jelenetekben, vagy egy kapcsolat összes fázisát megmutatjátok?

 

Egyelőre nem tudom, mit fogunk megmutatni. Ugyanis a kihívást még egy adottság teszi különlegessé és egyben komollyá: mindössze hét próbanap alatt kell a teljes produkciót összehoznunk. Hogy mire lesz elég ez a hét nap, hamarosan kiderül.

Improvizálni is fognak a szereplők a megadott jeleneteken belül?

 

Remélem lesz hozzá bátorságuk.

A második részt milyen zenei kísérettel valósítjátok meg Kovács Adrián, zenei munkatárssal? Élő zene less, vagy felvételről jön majd a muzsika a kuplékhoz, slágerekhez?

 

Itt kell rátérnem a kihívás másik részére: a prózai jelenetek mellett, a hallgatóknak kell válogatniuk a felvetett konfliktusokhoz és helyzetekhez kuplékat és mai slágereket. Amiket aztán Kovács Adrián segítségével és kíséretében, a megfelelő dramaturgiai pillanatban ők maguk fognak megszólaltatni, elénekelni.

Dolgoztál már velük, vagy majd a műhelymunka során ismered meg őket?

 

Egy részükkel már volt szerencsém találkozni Szombathelyen. Az egyetemfoglalás idején vittük színre a Pál utcai fiúkat, a szinte sorsszerű próbafolyamat rögzítette az akkor történteket. Ez a Weöres Sándor Színház színpadáról a mai napig visszaköszön.

Peller Annának, mint narrátornak, mi lesz a szerepe, karaktere az előadásban?

 

A Szeret, nem szeret első részében idegenvezetőként fogja kalauzolni a nézőket a belvárosi helyszínek között, hogy mindenki megtalálja az őt érdeklő jeleneteket. Majd a második részben ő lesz a házigazdája a színpadon bemutatandó zenés TV Shownak, ahol természetesen énekelni is fog. Annával sokszor volt szerencsém együtt dolgozni, az ő sokszínű egyénisége, fanyar humora, profizmusa, már önmagában garancia a szórakoztató estére.

Van olyan élményed, ami a hőskorszakbéli szentendrei performanszokhoz, valamint a legendás, a város Főterén játszott előadásokhoz kapcsolódik?

 

Nem először dolgozom Szentendrén. Lőrinczy Attila: Könnyű préda című színművét rendeztem itt, jó néhány évvel ezelőtt. Abban még gyerkőcként működött közre az a Bezerédi Bendegúz, aki ma Ascher Tamás zenés színházi rendező osztályában harmadéves hallgató, akinek az édesapjával, Bezerédi Zoltánnal évtizedek óta dolgozom együtt. Most Bendegúz lesz a munkatársam, meghívtam társrendezőnek.

Az előadás megtekintése ingyenes, csupán regisztrációt igényel a szentendreiteatrum.jegy.hu oldalon.

WL

 

Szeret, nem szeret 
Július 22. péntek, 18h és július 23. szombat, 18h

 

RÉSZLETES PROGRAM

18:00 Főtér – nyitány

18:15 Bükkös-patak part (Dumtsa Jenő utca), részletek Goldoni: A chioggiai csetepaté c. színművéből

19:15 Vajda Lajos Múzeum, részletek Shakespeare: Szentivánéji álom c. színművéből

vagy

19:15 Dunaparti Művelődési Ház, részletek Kornis Mihály: Körmagyar c. színművéből

20:30 Fergeteges Talkshow sok zenével a Városháza udvarán

Regisztráció: szentendreiteatrum.jegy.hu

Információk: lencso.rita@szentendre.hu