2024. nyár Szentendrei Teátrum műsorfüzet
Tisztelt Nézőink!
Sajnálattal tapasztaltuk, hogy Rossini: A sevillai borbély című, július 28. és 29-i előadásunkkal kapcsolatban nézőink közül páran a színpad láthatóságára és az előadás akusztikai viszonyaira vonatkozó panasszal éltek.
Hadd hívjuk fel ezen nézőink szíves figyelmét, hogy a július 28-i premiert megelőzően Szentendre Fő terén 25 évvel ezelőtt volt utoljára operaelőadás, a mostani előadással pedig azt a nemes hagyományt szeretnénk újraéleszteni, amely Szentendre Fő terét annak idején a honi operajátszás ikonikus helyszínei közé emelte. A negyedszázados kihagyás utáni újrakezdés semmilyen területen sem megy zökkenőmentesen. Így van ez a komoly színházközi összefogással, szervező, előkészítő munkával és magas szintű szakmaisággal létrehozott operaelőadással is.
A 25 évvel ezelőtti előadás óta sok minden változott. Mind a nézőtér kiépítésére vonatkozó hatósági előírások, mind a tér burkolata, mind a környékbeli vendéglátóipari egységek elhelyezkedése és üzemeltetői, mind a jegyértékesítés mechanizmusa. Nem beszélve a befogadói szokásokról, valamint a környéken élők, dolgozók hozzáállásáról egy finom szövetű, elektromos hangosítás nélküli, hagyományosan akusztikus operaelőadáshoz.
Azon nézőinket, akik a nézőtér kialakítása és a színpad láthatósága miatt nem érezték teljes értékűnek előadásunkat, az együttműködő partnerekkel konzultálva, szeretnénk azzal kárpótolni, hogy meghívjuk őket A sevillai borbély Budapesti Operettszínházban tartandó előadásainak valamelyikére.
Tisztelettel kérjük szíves visszajelzésüket a meghívás elfogadásával kapcsolatban a dmh@szentendre.hu e-mail címre.
Bízunk benne, hogy panasszal élő kedves nézőinket továbbra is a Szentendrei Teátrum nézői között köszönhetjük majd.
Szentendrei Teátrum