Díszletek közt - Szentendrei Teátrum 50 kiállítás

Ötven évvel ezelőtt a Színház és Filmművészeti Főiskola hallgatói – élükön egy rendező szakos fiatalemberrel, Zsámbéki Gáborral – kitalálták, hogy Szentendre Fő terén nyári színházat kellene működtetni. A főiskola egyik tanára, Békés András, az Operaház rendezője a kezdeményezés élére állt, aminek eredményeképpen 1969 nyarán már be is mutatták az első előadást. A Szentendrei Teátrum hamarosan a magyar színházkultúra emblematikus helyszínévé vált.

Ötven év sikerekkel teli, olykor megtorpanásokkal tűzdelt történetét, több mint félezer színházi produkcióját egy kiállítás természetesen nem képes a teljesség igényével bemutatni, de felidézheti motivációit, felejthetetlen előadásait, színházi eredményeit, nagyszerű szereplőit, néhány varázslatos díszletet – a nyári könnyedség és a magas színvonalú szakmaiság találkozásának azt a bensőséges hangulatát, amely az elmúlt fél évszázadban oly sok ember számára emlékezetessé tette a Szentendrei Teátrumot.

Legendás előadásokat, zseniális, halhatatlan művészeket jelenít meg ez a múltidéző kiállítás, amely alkalmat kínál a számvetésre és a lehetséges jövő újragondolására is. A tárlat, amely egy kutatócsoporttal való együttműködés eredményeként valósult meg, eddig nem ismert dokumentumokkal, fotókkal, új információkkal, adalékokkal várja a látogatókat Szentendre patinás Fő terén – éppen ott, ahol ez a nagyszerű történet ötven évvel ezelőtt elindult.

A Ferenczy Múzeum kiállítása 2019. május 25- szeptember 1. látogatható.
Helyszín: Szentendrei Képtár (Szentendre, Fő tér 2–5.)
Kurátor: Szilágyi Zsófia Júlia

A Szentendrei Teátrum előadásainak napjain a kiállítás meghosszabbított nyitvatartással 20:30-ig látogatható: július 5., 6., 11., 12., 13., 14., 19., 20., 21., 25., 26., 27., 28.;
augusztus 2., 3., 4., 9., 10., 11.

Az aznapra szóló Teátrum-jeggyel a belépés a kiállításra ingyenes!