„Ott tudok otthon lenni, ahol jelen vagyok”

„— Orosz anyanyelvű vagy. Csongor és Tündét rendezel. Nehéz megérteni a szöveget?

— Helyesbítek. Orosz-tatár-volgai bolgár vagyok. És igen, azt hiszem, abban segít nekem, hogy nem vagyok teljesen magyar, hogy háromszorosan is odafigyelek, és sokszor kívülről láthatom a magyar Csongor és Tünde szöveget. Kívülről is figyelem a nyelv szerkezetét, ez nekem sokat segít. Olyan, mintha másodszor is megtanulnék magyarul. Minden próbán így van, amikor újra meg kell tanulnom egy színházi nyelven, abból sokat profitálok. Első körben sok magyar számára is nehéznek tűnik Vörösmarty nyelvezete és nagyon feltölt engem az, hogy az elején akadályt látok benne, utána viszont egyszer csak kitisztul ez az „akadályfelhő”, ez a köd, és rögtön azt látom, hogy „Úristen, de tisztán érthető”, és de jó lesz a színház segítségével átadni ezt a nyelvet és mögötte rejlő képeket. A színházi eszközök, a zene, a díszlet, a jelmez, az alkotók és természetesen a színészek segítségével átadni a Vörösmarty-szöveg, a nyelvezet mögött rejlő romantikus erőt — azt az álmodozást, ami talán ott lehetett a szerzőben. Amikor ezt felfedezzük, azt hiszem, vele vagyunk. Tehát jelen van velünk. Nincsen időbeli távolság, nincs 1831 és 2021. Akkor és ott, itt és most egyszerre vagyunk. És ez akkor ér össze, akkor találja meg a célját a hármas út, ha a nézők számára is tisztába tesszük a gondolatot és a szerző általunk elképzelt lelkét a gondolatok mögött.

— Don Juannal készültem, de Bessenyei Gedő István felajánlotta, hogy változtathatok, dolgozhatnánk most a Csongor és Tündével. Kaptam három napot, hogy átgondoljam, hogy tudok-e ezzel az anyaggal foglalkozni, mert ez fontos lenne ifjúsági és egyéb szinteken, a társulat repertoárja számára. Mivel már nagyon régóta meg akartam ezt rendezni, még mielőtt kőszínházakban rendeztem volna, azt éreztem, hogy ez is egy jel, amihez most tudok kapcsolódni. A Don Juan a szerelem elvesztéséről szól, itt viszont a szerelem megtalálásáról szólhat az előadás. Így kronológiailag jobb, ha elsőként Csongor és Tünde, és csak utána Don Juan. Így kihívás.

— Nagyon szeretem ezt a kultúrát, szeretem a magyar nyelvet s a nyelv adta gondolkodási lehetőségeket. Hála József Attilának, Pilinszkynek, Szabó Magdának, Hamvas Bélának, Weöres Sándornak, Nemes Nagy Ágnesnek, és folytathatnám a sort… Ez a „…” jelentse a válaszomat. Számomra, ha „igazi magyarokat” említek, olyanoknak látom őket, akik műveltek, a világra nyitottak, és a saját kultúrájukat merik „keringőbe” engedni más kultúrákkal. Számomra ilyenek az igazi magyarok. Ha egyszer én magyar leszek, akkor szeretnék olyan lenni, mint ők. Nem szeretnék olyan magyar lenni, aki csak bizonygatni akarja a magyarságát és nem nyitott a világra, mert szerintem az nem magyarság. Az ilyesmi szerintem nem is lehet az. Se oroszság, se volgai bolgárság, se tatárság, se spanyolság. Az tudja magát meghatározni és megérezni a világban, aki tisztában van a világ többi szépségével, mert van viszonyítási alapja. Akinek az nincs, az bámulja a saját tévéjét. Néha érdemes átkapcsolni…”

A teljes interjú ITT